Modern zene
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 27. 12:37
(0) #24
Tessék,
belőle.

S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 27. 12:16
(0) #23
IIt van egy másik izgalmas mű, a szerző Zádor Jenő. Róla sem hallottunk sokat, pedig szép karriert futott be külföldön. 



S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 27. 12:08
(0) #22
Luciano Berio emlékezetére.




Luciano Berio: Sequenza VII.

1990-ben hallottam először ezt a művet, élőben. Fagottos osztálytársammal a szó szoros értelmében végigröhögtük. Addig ilyet még nem hallottunk. Azt hittük, hogy ez csak egy vicc, amelyet nem is szabad komolyan venni, és különben sem lesz vele soha dolgunk, mert ez csak Boulez és körének az agymenéséről szól. Az kizárt, hogy ez valaha is begyűrűzzön Magyarországra! Egyszer majd kifullad és vége lesz. Mit tudtunk mi akkoriban az európai modern zenei műhelyekről és az ott folyó szakmai munkáról...Ezekről tényleg csak pár zenésznek volt tudomása, olyanoknak, akik fél évre, egy évre kijuthattak Boulez intézetébe.

A szkepticizmusunkban azért volt valami, mert ezt a darabot 1990-ben Párizsban is csak két ember tudta eljátszani. Az egyik Hadady László volt, a másik pedig egy kollégája, akivel egyazon zenei általános (!) iskolában tanított. Mára ez a közel 8 perces szólódarab a nemzetközi fafúvós versenyek első vagy második fordulójában kötelező darab, ergo megkerülhetetlen. Akadémiánkon is ott van az MA tananyagban, mint opcionálisan elsajátítható előadási darab, de én azért nem tenném oda az ujjamat, hogy ma, Magyarországon, bárki el tudná játszani, nemhogy betanítani. 

 Hadady László nevéhez fűződik. A felvételnél a bohém életű szerző is jelen volt, aki kitörő örömmel konstatálta, hogy a szólista a 2x3 órányi stúdió időből csak hármat vett igénybe ( mert neki ennyi is elég volt a darab feljátszására ), és ahelyett, hogy ott kéne töltenie a drága idejét, inkább elmehetnek együtt enni egy jót.

Ennek a Sequenza VII-nek van egy zenekarra átültetett verziója is, amelyet ugyancsak Hadadyval vettek fel.
  

Pár hónapja sikerült rátalálnom ennek a Sequenzanak egy kottával illusztrált változatára, gondoltam hátha segít egy kicsit jobban eligazodni ebben a darabban. A kotta kb akkora, mint két darab A/3-as lap egymás mellé rakva. Az egyik oldalán található a mű, a hátoldalon pedig az előadói instrukciók és az akkord hangokhoz tartozó fogástáblázat. Youtube-ról önerőből a mű elsajátítása teljesen reménytelen, ehhez tanári segítség kell. A darab kottaképe nem az a tipikus notáció, az olvasása speciális tudást és különösen nagy gyakorlatot igényel, de aki alapszinten el tud tájékozódni egy kétszólamú invencióban, ezt úgyis egyből le fogja venni.

.

Mennyire "beteg" zene már, nem? Én odáig vagyok érte. Veszteségmentesen három verzióm is van belőle. Ez a pali is nagyon jól játszik, és látható-hallható, hogy nem kamuzik, minden egyes hangot, ami oda van írva, pontosan kijátszik.

A tempójelzések betartása életbevágóan fontos, ti. minden ütemre vonatkozóan meg van adva, hogy hány másodperc hosszúnak kell lennie, ergo, van az a zeneszerzői akarat, amely a legkisebb mozgásteret sem engedi meg az előadóna, hanem csak egy, kizárólag egy interpretáció felé tereli a bátor próbálkozót. Hogy mennyire komolyan veszik ezt az időbeli kiosztást a zsűrizésnél, azt az is mutatja, hogy stopperral mérik az időt. És, hogy ez mennyire így van, azt 
 bizonyítja, amely hangok nélkül mutatja a másodpercek múlását.

De van, akinek stopper sem kell, mert fejből játssza. Őt Didier Pateaunak hívják. Az előadása megtekinthető 
.

És akinek még ez sem volt elég, megnézheti, hogy
hogyan bírkózik meg ezzel az ujjtörő darabbal egy élő koncerten.
 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 18. 15:34
(0) #21
6 Études: III. Boulevard des Capucines · Eugene Izotov · Gilles Silvestrini

S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 08. 11:33
(0) #20


“I couldn’t have imagined a better constellation for my first album!” says Cristina Gómez Godoy about her first recording. She has chosen this repertoire because these pieces made her fall in love with the instrument and music. As a musician in Daniel Barenboim’s Berlin-based orchestra, she feels very privileged to have recorded her first album with him, accompanied by the West Eastern Divan Orchestra, with whom she has played for many years.

Cristina Gómez Godoy

Szép szavak. Bárcsak érezhetnénk is valamit ebből az elragadottságból és a szerzők iránti szenvedélyből! De nem. A karmester és a szólista is hatalmas kapufát lőtt. Annyira punnyadtan játsszák a versenyműveket, hogy az már sértés a szerzőkre nézve. A Strauss oboaverseny esetében még arra sem figyeltek, hogy az oboa és a zenekar egyszerre fejezze be a művet. Döbbenet. Az egész album legemlékezetesebb jelenetét a fagottos produkálja. Ő tudta, mit csinál, és meg is csinálta. Vele bármit meghallgatnék a késöbbiekben. 

Tudom, nagyon sok oboista szeretne ilyen hangon, ilyen technikával, ilyen stabilan játszani, különösen egy ilyen zenekar és karmester vezényletével. Csak hát aki így gondolkodik, békaperspektívából szemléli a világot. Mert bár sok oboista szeretne ilyen hangon, ilyen technikával, ilyen stabilan játszani, jócskán vannak, akik ezt bőven túl is teljesítik. A fiatal modern oboások mezőnye amúgy jelenleg nem olyan erős, elég meghallgatni a legutóbbi Genfi Nemzetközi Verseny három harmadik helyezettjének produkcióját ( se első, se második helyezést nem ítélt oda a zsűri ), szóval Christinának most kifejezetten jó esélyei vannak a zavarosban halászni, de ha meghallgatjuk a nagy elődök előadásait, hát akkor bizony ez a két felvétel az "éppen még futottak" kategóriába tartozik. Még azt sem mondanám, hogy jól jár vele, aki meghallgatja vagy megveszi. A szép oboa hang és tiszta játék ma már alapelvárás a karrieréhes előadóktól. Igen, karrieréhes. Mert aki szeretne nemzetközileg befutni és ott is maradni az élmezőnyben, rengeteg koncertet kell adnia. A szólókarrier hatalmas munkával és áldozattal jár. Ez azért nem mindenkinek deal, sokszor még a kivételesen negy tehetségeknek sem. Egy neves zenekar szólamvezető posztja van olyan érték, mint 10-20 stúdiófelvétel. Sőt! Aki nincs benne a zene világában, egyszerűen nem értheti ezt. 

Szóval szép ez az oboahang. Kulturált, sötét, mániákusan kiegyenlített, tipikus német iskola. Amerikában nem így fújnak. Sokkalta könnyedébben, színesebben, élőbben, jóval nagyobb dinamikaátfogással. Más nádat faragnak többek között. Ez is rengeteget számít. És hát ez a hangszer is, amin a művésznő fúj... Láttuk már Albrecht Mayer kezében is ezt a gyártmányt, szerencsére hamar megszabadult tőle, nem mintha az új Mönnig-gel jobban jártunk volna. 

Barenboimnak nagyon nem fekszik Strauss. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még felemlegetem Schellenberger és Levin közös projektjét, de hát az az előadás fényévekkel izgalmasabb mind szólista, mind zenekar tekintetében, mint ez itt. Levin keze alatt konkrétan elszabadul a zenekar.  Levin bedobja a gyeplőt a zenészek közé, és hagyja kedvükre kifutni magukat úgy, hogy közben tökéletes marad az összhang az oboistával. Inspirálólag hat az ilyen, és Schellenberger egészen káprázatosan megoldotta volna a maga szólamát, ha nem intonált volna végig fölé három ( jó, legyen 4 ) tételen át.

Visszatérve Christinára, a díszítései esetlenek, iskolásak, a kadenciája unalmas, a Mozart versenymű harmadik tételét pedig egy ezidáig teljesen ismeretlen verzió szerint adja elő. Tessék! Íme egy újabb elrettentő példa, hogy miért nem szabad a Tesco-ban kottát vásárolni.

Összességében nagyon csalódott vagyok. Mert itt van egy tehetség, egy igazolt tehetség, nagyon stabil hangszeres tudással és nem hétköznapi zenei érzékkel megálva, de semmi olyat nem mutat, ami miatt újra meghallgatnám a lemezét. És ezek a favorit darabjai! Mire számítsak majd a késöbbiekben? Hm?

De aki kételkedne a szavaimban és csupán egy véleményt lát benne :), hallgassa össze a Mozart versenymű első tételét Izotov előadásával! 




 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 08. 09:10 · előzmény: Scarpia, #18
(0) #19
Csak ne lenne akkora ellentmondás a te és az én véleményem között!
 
S
Scarpia
Csatlakozott:
2021.09.01

Hozzászólások:
31
2023. 04. 07. 21:50 · előzmény: SE100, #15
(0) #18
Ez is egy vélemény.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 05. 18:38
(0) #17


Mahler - Symphony No. 7

1. I. Langsam (Adagio) – Allegro risoluto, ma non troppo
2. II. Nachtmusik I. Allegro moderato
3. III. Scherzo. Schattenhaft – Trio
4. IV. Nachtmusik II. Andante amoroso
5. V. Rondo-Finale. Tempo I (Allegro ordinario) – Tempo II (Allegro moderato ma energico)

Kiadó: Berliner Philharmoniker 2020

Trailer elérhető itt: Mahler:


Az oboista Jonathan Kelly és nem Albrecht Mayer. Yesss!



24/48-ban egészen jól szól az album. Az előadás is rendben van. Gyűjtői darab. Ajánlott vétel.




 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 05. 16:37
(0) #16
 

Ez egy nagyon jó lemez. Található rajta egy Poulenc szonáta is. Leleux egészen korai időszakából való. Mintha nem is ő, hanem egy másik oboista játszana rajta. Leleux nagy reménysége volt a szakmának. Amikor pár évvel ezelőtt fellépett a Francia Intézetben, úgy hirdették a plakátokon, hogy ő a világ legjobb oboistája. Sokan félrenyeltek a meglepő hír hallatán. Közöttük én is.  

   




 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 05. 15:39 · előzmény: Scarpia, #11
(0) #15


Csalódott vagyok. Ismét. Azt írod, hogy ez a lemez minden tekintetben fantasztikus, hogy egy színes kavalkád, és beleillene a régizene és a romantikus zene témájába is. Hát nem! Nagyon nem! 

Az album Zig-Zag kiadás. Outhere művek. Ki ne ismerné? Többnyire izgalmas dolgokat, elsőosztályú előadókkal, és nagyon jó hangminőségben szoktak megjelentetni. Többnyire. Többnyire, mert már talákoztam unatkozó háziasszonyokkal felvett, rém gagyi kórusművekkel is a kínálatukban, és hát ott vannak a kísérletező, a komolyzene határait igencsak feszegető próbálkozásaik is. Sok Zig-Zag lemezem van, a hangminőségre eddig nem volt panasz, de hát ennek is el kellett jönnie egyszer. Mert ez a lemez úgy f@s, ahogy van.

A felvétel helyszíne bántóan visszhangos, a hangszínpad nincs rendesen deffiniálva, nem tudom, hogy pontosan hol helyezkednek el a hangszerek, és a hangszerek egymáshoz való hangerőviszonyai is problematikusak. A felvételnek se koncepciója, se lelke. A hangok csak úgy elsüvítenek a a fülünk mellett, minden olyan természetellenesen tiszta és áttetsző, mintha nem is egy valós csillapítással rendelkező koncertteremben történne az előadás, hanem valahol a virtuális térben, egy mesterséges intelligencia elképzelése szerint. A hangszerhangoknak nincs súlyuk, vastagságuk, rendes lecsengésük, és ettől az egész album hallgatása rém idegesítő. 24/44.1-es anyagom van, szóval az esetleges rippelési hibákat engedjük el!

És hát a zene... Mert ki ez a Poulenc? A Wikipédia sokat segít, de leginkább úgy lehetne őt elképzelni, mintha Hidas Frigyest és Ránki Györgyöt ímmel-ámmal összegyúrnánk. Játékos kedvű pali volt, kente-vágta a zeneirodalmat, félelmetesen jó érzékkel tudott bárkit leutánozni úgy, hogy közben a zenei kötőanyag mindig ő maga maradt. Poulenc rengeteget idéz ezekben a művekben. Is. Megtaláljuk J.S. Bachot, W.A Mozartot, Csajkovszkijt, Rahmanyinovot, Sztravinszkijt, Lisztet, Chopint, de pár pillanat erejéig nekem felbukkant Kodály, Piazzola és John Adams is. Poulencből viszont alig kapunk valamit, és az a kevés is többnyire a saját műveiből való idézet. Poulencnek másokétól jól elkülöníthető, egyedi stílusa van, pár másodperc elég hozzá, hogy felismerjük. Ez már valami. Bartókhoz vagy Beethovenhez azért nem hasonlítanám. Szeretett kísérletezni. Hallani. Csak hát minden olyan felszínes és üres itt. Igyekszik felrobbantani a formákat, innovatív a harmóniakezelése és a hangszerelése, éppen csak a hatás marad el. Semmi nem került be a puttonyomba. Semmi. Ezeket a műveket olyan hallgatni, mint desztillált vizet inni. A szomjadat nem oltja, hiányzik belőle az íz, a zamat, az ásványi anyagok, az ionok. A hasunk azért nem fog menni tőle. :) És aki ilyen kevés hozadékkal beéri, hát hallgassa meg az albumot! Váljék egészségére! Én a magam részéről törlöm a háttértárból. Immerseel ide vagy oda.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 05. 10:09 · előzmény: Scarpia, #13
(0) #14
Karajan kevés Mahler művel foglalkozott és vett fel. Itt megtekinthető a lista.

Hogy mások sokkal jobbak-e nála, azt nem tudom. Sok világklasszis zenészt kérdeztek már meg arról, hogy milyen hatással volt rájuk Karajan művészete és a vele való közös munka. Érdekes módon ezek a kérdések fordítva soha nem hangzottak el.
S
Scarpia
Csatlakozott:
2021.09.01

Hozzászólások:
31
2023. 04. 04. 23:37 · előzmény: SE100, #12
(0) #13
Nem vagyok zenész, de így pár évtized után azért mégiscsak vagyok olyan szemtelen, hogy azt gondolom magamról, értem a művet, meg úgy általában a szerzőt.

Karajannál sokkal jobb interpretátorai vannak.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 04. 04. 23:12
(0) #12


- Mahler? Hmmm. Akarsz róla beszélni?
- Ezt itt kb 25 éve hallottam először. Elsőre furcsa volt, de hát úgy szól rajta a zenekar, mint a veszedelem. 
- És a zene? Az milyen?
- Kizárólag haladóknak. Ez már az alattomos mélyvíz kategória. Nem tudod, hogy hol van a meder. Négy méterre? Száz méterre? Passz! Csak úszol, úszol, és reménykedsz. Mahlert nem tanulsz zeneiskolában. Nem tanagyag a hangszeres órákon. Legfeljebb zenetörin jön elő egy-két mű erejéig. Úgy kapsz diplomát, hogy konkrétan nincs vele élő kapcsolatod. Nincs. Ha mázlid van, zenekarban játszhatod, és akkor ragad rád valami belőle. Amúgy meg nagyjából semmi esélyed az értő befogadására. Fórumokon a zenei ajánlókat szoktad figyelni? Olvastál már értelmes Mahlert ajánlót? Ugye nem? Figyelj! Mahler az olyan, mintha a nyakadba öntenének egy lavór hangjegyet. Elsőre egyszerűen feldolgozhatatlanul sok a pasas. Lefagynak tőle a hardvereid. Néha elgondolkodom, hogy a koncertlátogatók mennyire vannak képben a műveivel. Először hallják? Vagy már ötvenedjére? Csak sznobok, vagy tényleg leveszik, ami lehömpölyög hozzájuk a színpadról? Ennél a műnél is rengeteg a téma, rém bonyolult a szerkezet, sok a hangszer, a negyedik tétel a harmadik variácója, és hát Brahms felé is alaposan kikacsint mester.
- Azért csak nem kell zenésznek lennem a meghallgatásához! Vagy igen?
- Persze, hogy nem. De ne ringasd magad abba a hitbe, hogy ugyanannyit fogsz majd befogadni belőle, mint egy képzett zenész! Eleinte max annyit, hogy de qrvára hangos tud lenni ez a zenekar. Idő kell a műhöz. Sok. Évek. Évtizedek. Szeretnél Mahlertől valóban elsőrangú előadásokat hallgatni? Azt hiszed, hogy a Gramophone magazin vagy Hurwitz majd kisegít téged? Mit is mondhatnék biztatásul? Hajrá!

S
Scarpia
Csatlakozott:
2021.09.01

Hozzászólások:
31
2023. 03. 06. 21:57
(0) #11




Fantasztikus ez a lemez minden tekintetben. Színes kavalkád. A modern zene témán kívül simán beleillene a régizene, és a romantikus zene témába is, mind a művek, mind az előadók tekintetében.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 01. 19. 12:55
(0) #10


S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2022. 10. 20. 21:21
(0) #9




S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2022. 10. 02. 00:03
(0) #8
Ma van a zene világnapja.



S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2022. 02. 06. 12:59
(0) #7
.


Liszt Ferenc: Via Crucis


Collegium Vocale Gent · Reinbert de Leeuw


Miért csinál valaki több változatot ugyanarról a műről? Mi motiválja? És mi motivál minket, hogy meghallgassuk őt?

A Via Crucisnak több verziója is létezik, amely azt mutatja, hogy a szerzőt nagyon foglalkoztatta a téma. Liszt sajnos nem érhette meg darabjának az előadását, 50 évvel halála után mutatták be először. Nem kapkodták el a dolgot, és ez valahol érthető is a rengeteg atonális dallam jelenléte miatt. Nem csak a közönség részéről nem kapott volna meleg fogadtatást, de még a kiadók sem merték megjelentetni félve az anyagi bukástól és érdektelenségtől.

Bár Liszt 1886-ban halt meg, Boulez zenekara az Ensemble InterContemporain - amely kizárólag kortárs szerzőkre szakosodott és nem is játszik olyan művet, amely 1900 előtt íródott - tudtommal kivételt tett vele. Öregkori művei náluk még beleférnek ebbe a vonalba. Hol van már a Via Crucis a h-moll szonáta szenvedélyességétől és rapszódikus hullámzásaitól? Fényévekre. Mintha egy másik zeneszerzőről beszélnénk.

A műnek a csak orgonás és csak zongorás verziója mellett van egy kórussal és szólistákkal kibővített változata is. Az alphás kiadvány is ilyen. Nekem a zongora jelen esetben jobban tetszik, mint az orgona, és ennek oka a hangszerben rejlő dinamikai lehetőség. Talán van, aki még nem hallott róla, de az orgonánál is lehet fokozni a hangerőt a pedálsor felett elhelyezkedő görgő lábbal történő fel vagy letekerésével, de ez a fajta dinamikaváltás nagyon körülményes és lassú, elsősorban hosszú távú fokozásnál alkalmazható. Egy filigrán és végletekig lecsupaszított, az orgonához képest jóval vékonyabb hangú és ettől az éteri lebegés érzetét imitáló zongorajáték teljesen más ajtókat nyitogat nekünk, mint egy a sötét hangú, ünnepi, ugyanakkor nehézkesnek tűnő orgonálás.

Az első benyomásom az alphás kiadvány kapcsán az volt, hogy de Leeuw úgy ismeri a művet, akár a tenyerét, és nagyon határozott koncepciója és mondanivalója van vele. Az előadás a piano és annak ezernyi árnyalatában telik el, fortét csak két esetben hallani és azt is csak rövid időre. Félelmetesen jó a pasas billentése, egyszerre határozott és gyengéd, megingásnak, üres járatnak, zenei fantázia hiányának egy pillanatra sem lehetünk fültanúi. Tulajdonképpen az első hangtól kezdve megköveteli a figyelmet, és bár nem koncertfelvételről van szó, a karizmatikusságág végig megmarad. Ez nagyon nagy dolog! Kicsit olyan ez a felvétel, mintha de Leeuw egész életében erre készült volna. valósággal átég az előadáson a legapróbb részleteken is hosszan eltöprengeni képes, vibráló intellektusa. Köze, személyes és halaszthatatlan ügye van a művel, amihez a kórus és a szólisták fantasztikusan jól asszisztálnak. De a főszereplő itt és most most egyértelműen de Leeuw.

A mű a maga mindenki által ismert történetével valósággal kínálja a drámai előadás lehetőségét, és bizonyára jócskán akadnak olyanok, akik elsősorban a szenvedést hangsúlyozzák ki a darabból, és a szó szoros értelmében láttatni akarják velünk, ahogyan a több sebből vérző, járni már alig tudó Krisztus több alkalommal is elesik a kereszttel. Leeuw ejti ezt a vonalat és olyan irányba viszi a koncepciót, mint amilyet Dali nukleáris festészetében látni. Ha van is seb nem vérzik, nincs lárma, nincsenek örjöngő és köveket dobáló tömegek, csak a pár jól ismert szereplő és az ő csendes találkozásaik. Amikor Krisztus elesik, akkor is éppen csak annyira hangos a kórus, hogy nehogy megijesszen minket és ki ne billentsen befelé forduló, csendes merengésünkből. És minden olyan tiszta és szennytelen. Ez az előadás egy zenei mandala. Kiragad a hétköznapi világból, lelassít és elmélkedésre késztet. Annyira finomak a pianók, hogy zajos környezetben nem is ajánlom a mű meghallgatását. Be kell csukni az ablakot vagy fel kell venni hozzá egy zárt fejhallgatót. Én úgy véltem kihallani az előadásból, hogy ez az emberi élet széteséséről szól. Alig van hang a darabban, hiányzik a mozgalmasság, sok a megtorpanás, hosszas elgondolkodás, és az atonalitás is ezt a fajta bizonytalanság érzetet erősíti. Akárcsak Ottlik egyik regényében: egyre jobban összegubancolódnak a szálak és már nem lehet őket kibogozni. Nagyon sokszor nem tudjuk, hogy éppen milyen hangnemben vagyunk, ki kell várnunk a zenei mondat végét és sokszor már az sem segít ki minket.

Aki nem riad vissza egy letisztult, óriási tömegvonzással bíró, kevés hangból álló, látszólag széteső, minimalista mű rendkívüli mélységekkel megélt előadására és még Lisztet is szereti, tegyen bátran egy próbát. Nem fog csalódni.

Itt bele lehet hallgatni.






.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2022. 02. 06. 12:40
(0) #6
.

De Tijd (Time) · Louis Andriessen


Bár ez a mű 1980-81-es keltezésű, de ha ma adnák ki, akkor is jócskán megelőzné a korát.

A felvétel 1993-ban készült. Az énekesek száma 12, a zenekari tagoké 45. Szép, nagy szám. Az egész mű csupán egy gigantikus tétel, hossza 42:56 perc. Morton Feldman szokott ilyen méretekben komponálni, de ennek a zenének semmi köze az ő művészetéhez. Sőt, nem hogy az ő művészetéhez nincs köze, hanem magához az emberiséghez sem.

A kompozíció lenyűgözően lebilincselő, olyannyira, hogy egyből kétszer hallgattam meg egymás után. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy valami ennyire jó tudjon lenni annak ellenére, hogy még egy aprócska dallamfoszlány sincs benne. Igen, ez a mű totálisan nélkülözi a dallamot. Aki meghallgatja, tutira nem fogja másnap önfeledten fütyörészni a buszon, vagy a ritmusát szórakozottan dobolni otthon a konyhaasztal lapján, miközben jólesően kortyolgatja a kotyogósban főtt kávéját.

A kottakép rettenetes. Ízzadva számol a zenekar, ízzadva számol a karmester. Szív itt mindenki, de legjobban a nyájas közönség, mert soha nem tudhatja, hogy éppen milyen lüktetésben van írva az aktuális ütem. 2/4, 3/4, 4/4, 6/8 5/4? Egy partitúra most nagy segítség volna, enélkül sajna úgy bolyongunk a hangok erdejében, mint vak Pista Brassóban. A zeneszerzői koncepció látszólag rém egyszerű. Végy egy zenekart, szóljon mindvégig valami tartott hang-szerű, vokállal diszkréten megtámogatott, nehezen beazonosítható akkord, időnként szúrj be egy két éles, váratlan akkordot is, hogy megtörd a monotonitást, majd ahogy telik az idő, szerepeltess egyre több hangszert, de ennek ellenére maradjon minden statikus és a tömegéből adódóan kimozdíthatatlan. És az akkordok jönnek is szépen, látszólag minden logikát nélkülözve, és bár elsőre totálisan disszonánsnak hatnak az alapmorajláshoz viszonyítva, összességében konszonáns érzetet keltenek.

Tényleg ez volna az idő? Ez. Csak hát ez nem az ember által ismert és megélt idő, hanem az emberen kívüli, az ősi, a világegyetem keletkezésével egyidős idő. A darab a kozmikus léptéket igyekszik megragadni, ezért nem is siet sehová. Nincs dolga, nincs feladata. Még csak nem is halad. Az idő itt Casa sui mondhatnánk. Ha van is történés a tételen belül, nagyon rövid ideig tart és jelentéktelennek tűnik a darab időtartamának és kisugárzásának egészéhez képest. Csak az utolsó 5 másodpercben hallani a másodperc imitációját két ritmusfa összeütögetésének eredményeként. Fantasztikus zene, fantasztikus előadásban.

A mű meghallgatható itt.





.
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2022. 01. 10. 17:47
(0) #5
.



De Staat · Louis Andriessen



.
Modern zene