Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 03. 14. 22:33
(0) #7
Karajan és Sosztakovics.

Karajan nem sokat törte magát Sosztakovics művészetének megismerésével. Csupán egyetlenegy szimfóniáról van tudomásom, amelyet lemezre is rögzített, és ez a 10. szimfónia. Ennek viszont két verziója is létezik, egy 1966-os és egy 1981-es.

A mű bemutatója 1953 december 17-én volt, abban az évben, amelyben Sztálin is meghalt. Sosztakovics egyik életrajzírója, Volkov szerint a második tétel Szálin portréját vázolja fel. 



Tatiana Nikolayeva szerint viszont a szimfónia már 1951-ben kész volt, és a 2. tételnek semmi köze nincs Sztálinhoz. Ma ez az álláspontot az elfogadott.

Miért csak csak ezzel az egy szimfóniával volt hajlandó Karajan foglalkozni? Mi lehet a mű titka, mi lehet a varázsa, hogy ennyire megbabonázta őt? Passz.

Az 1981-es felvételnél mindenki ott sürgött-forgott a stúdióban, aki a Deutsche Gramophone kiadónál szakmailag egy kicsit is számított - ez a felvétel is nagyon jóra sikerült -, viszont az 1966-os még ennél is varázslatosabb lett. Óriási tér, szellős hangzás, hátborzongatóan élethű hangszerhangok, feszes basszus és bámulatos egyéni hangszeres teljesítmények jellemzik. Egy valódi mester felvétel. A Petrenko féle Naxos sem kutya, de ez az 1966-os Karajan egészen különleges. Remastered kiadványokról beszélek természetesen.

De akad itt még egy Karajan lemez, egy élő előadás felvétele 1969-ből, amelyet Moszkvában rögzítettek és a Мелодия adta ki. Figyelem! A timpanista a 4. tételben elrontja a szólamát. Mielőtt bárki rohanna a boltba, jó, ha tud erről is. :)



Ez pedig az 1966-os.



Bizony, ez az 1966-os nem semmi előadás! Feltétlen érdemes összevetni Nelsons verziójával. Karajannál azonnal megérteni a tételeket. Hirtelen minden hang, minden ritmusképlet, minden motívum a helyére kerül, és egyből nyílvánvalóvá válik a két karmester közötti felkészültségbeli különbség. Nelsons jó. Nagyon jó. A hangszínek kikeverése nagyon megy neki. Ettől válik az ő előadása líraivá és szárnyalóvá. Elég meghallgatni az oboistáját és az angolkürtösét , és nincs tovább kételkedés. Karajan sokkal nyersebb és földhözragadtabb. Nem szépeleg annyit, mint Nelsons. Iszonyú energiákat tart szoros gyeplőn, és úgy ugráltatja ezt a fenevad berlini zenekart, akár egy cirkuszi oroszlánt. És hát a fuvolása ugyebár. Elrabolja a showt. Álom, ahogyan az a pali játszik. A Bostoni SO sem panaszkodhat a fafúvós sorára, de ez a majd 60 évvel előtti német csapat nagyon feladja nekik a leckét szakmai hozzáértésből. Már ott tartottam, hogy Nelsons verzióját törlöm és csak Karajanét tartom meg, de aztán gyorsan beláttam, hogy itt valójában két eltérő zenei kultúra feszül egymásnak: az amerikai és az európai. Semmi értelme versenyeztetni őket egymással. Szóval marad Nelsons is.
 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 03. 14. 17:09 · előzmény: SE100, #5
(0) #6
Ez a zenekari betétszám a Kisvárosi Lady Macbeth c. operában található, és azután hangzik el, hogy Katerina, a főhősnő, patkányméreggel megmérgezte apósát, Borist.

Nem rossz zene ez, és az előadókon tényleg nem múlt a siker. A tétel dinamikailag szépen fel van építve, a végére a basszusklarinétos teszi fel a koronát. Csak az az esetlen témakibontás ne lenne az elején! Ettől olyannak hat az egész mű, mint egy mesteri műgonddal megalkotott intarziás asztal, amelynek az egyik sarka csúnyán le van verve. De megértem, hogy Sosztakovicsnak a késöbbiekben már nem volt kedve kijavítani ezt a részt.

 
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 03. 10. 21:11
(0) #5


Ez a lemez is nagyon jó. Kár, hogy ráraktár a Kisvárosi Lady Macbeth-ből a Passacagliát. A szerzemény egyszerűen nincs pariban a szimfóniával. Ebben szerepel az az ikonikus tétel, melyet sokan még mindig Sztálin portréjának tekintenek.


 
S
Scarpia
Csatlakozott:
2021.09.01

Hozzászólások:
31
2023. 03. 09. 22:42 · előzmény: SE100, #3
(0) #4
Jó, hogy bemásoltad ide is ezt az írást. Nehezen tudnék egyetlen kedvencet mondani Sosztakovicstól, mert hangulattól is függ. Nelsons eddigi sorozatából nekem az 5., 8. és 9. szimfóniát tartalmazó a kedvencem. Leginkább a 9. szimfónia, és az interpretáció szellemisége miatt.

S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 03. 09. 12:25 · előzmény: Scarpia, #2
(0) #3
Még ismerkedem velük, de a 4. szimfónia a szívem csücske. Bemásolom ide, amit anno máshol írtam róla.

Honnan lehet tudni, hogy szakmailag egy szimfónikus zenekar hol tart, mire képes? A válasz rém egyszerű. Meg kell hallgatni a szólamvezető oboistájukat és akkor minden kiderül. Az oboa nem csak az együttes pontos hangolásáért felel, de sajátos, zenekaron áttetsző, bámulatosan sokszínű hangja révén világítótoronyként őrködik a helyes intonáció felett is. A zenekarban az oboa a viszonyítási pont, ő a referencia minden tekintetben. Ha a szólamvezető rendkívüli képességekkel bír, ha mind technikailag, mind zenei kifejezés tekintetében a legjobbak közé tartozik, akkor az egekbe tud emelni és ott tud tartani 70-80 embert 20-30-40 éven át.

A Bostoni Szimfonikus Zenekar jelenlegi sikerét óriási részt a 2001-ben hozzájuk került szólamvezető oboistának, John Ferrillonak köszönheti.



Ezt a bejátszást feltétlen ajánlom végighallgatni, mert tele van a hangszerirodalom legemblematikusabb állásaival, és ahogyan Ferrillo játszik, az maga a csoda. Fantasztikus hang, határtalan zenei képzelőerő, és nagyon erős karizmatikus jelenlét jellemzi játékát. Már az első hangtól nem ereszt, végig odatapaszt a felvételekre, valósággal vibrál körülötte a levegő, és ez a lenyűgöző mesterségbeli tudás, ez a hangszeres káprázat egészen bizonyosan a zenésztársaira is jótékonyan kihat. Mert olyan nem fordulhat elő, hogy valaki rosszul játszik előtte vagy utána, vagy ha mégis, hát az olyan kontrasztos lenne, hogy a különbséget mindenki azonnal észrevenné.

Amikor belevágtam Sosztakovics 4. szimfóniájának meghallgatásába, egyértelműen Ferrillo játékára voltam kíváncsi, maga a mű cseppet sem érdekelt, nem is olvastam utána. Azt azért reméltem, hogy hifis szempontból jól fog szólni a felvétel és a zenekar is kitesz majd magáért, de, hogy ennyire bombasztikus lesz a végeredmény arra egyáltalán nem számítottam.

Az akusztikai tér tényleg nagyon jó. A lecsengések, az utózengések mind-mind abszolút hihetők, a hangszerhangok autentikusak, és a különböző hangszercsoportok közötti hangerőbeli arányok is azt mutatják, hogy egyáltalán nem, vagy ha mégis, hát nagyon ügyesen játszott a potikkal a hangmérnök. Külön dícséretet érdemel a bőgők, az ütőssor, azon belül is a pergő, a nagydob, a marimba és a vibrafon hangjának rendkívűl pontos, abszolút élethű visszaidézése. A jelszintet ennél az albumnál magasra kell állítani, de ha megvagyunk vele, többé már nem kell a szabályzógomb felé kapkodni.

De nem csak ez a hiperrealista megszólalás teszi felejthetetlenné az előadást, hanem a zenei mondanivaló kifejtésének kompromisszumokat nem ismerő vágya is. Az előadás a zenei anyag nehézsége ellenére rendkívül könnyed. Amikor azt olvasom, hogy a Bostoniak luxus zenekar akkor egyet kell értsek, mert valóban luxus körülmények között és luxus fizetésért dolgozhatnak. Viszont a zenekarba való bekerülés esélye nagyjából egyenlő a nullával, és aki bent van, annak is nap mint nap nagyon keményen meg kell dolgoznia a sikerért. Az elvárások borzasztóan magasak egy ilyen együttesben, és erre Ferrillo az egyik legjobb példa. Az All Star Orchestraba is őt hívták meg szólamvezetőnek és  jobban nem is dönthetett volna Gerard Schwarz.
 
A Bostoniaktól jogosan elvárható a nagyszerű teljesítmény, és ők vannak annyira rátartiak, hogy ne adják alább a tökéletességnél. A szimfónián végig azt érezni, a zenészek nem csak a saját szólamukkal vannak tisztában, hanem az egész művel. Mintha partitúrából játszanának. Mintha ők maguk írták volna a művet. Mintha egy olyan organizmus játszana, amelyben az egyes sejtek a többi sejttel is egyidejű összeköttetésben lennének. Valóságos életjelenségeket produkál a zenekar. Lüktet, pulzál, lélegzik, emberi módon reagál. Engem őszintén lenyűgöz ez a fajta szakmai elkötelezettség és nagyot akarás. Mindemellett borzasztóan tisztán játszanak, ráadásul koncertkörülmények között!

A zene. Hát az nagyon egyéni. Állítólag Mahler hatása érezhető rajta, és ami a tételek hosszúságát, összetettségét, hangulati és tempóváltásait illeti efelől kétségünk sem lehet. De ettől ez még nem Mahler. Érdemes utánaolvasni a mű keletkezési körülményeinek, mert így érthető csak meg igazán az utolsó 7 perc mondanivalója.

Akinek sietős dolga van, ne fogjon bele a mű meghallgatásába! Itt át kell állni egy másik időzónára, ahol egy nap nem 24  hanem 72 óra, és akkor egyből élvezhetővé válik a dolog. Én már az első meghallgatáskor le voltam nyűgözve a műtől, és  féltem, hogy a második alkalommal már nem jön elő a varázs. Tévedtem. Minél többet hallgatom, annál jobb.

A zenei szövet borzasztóan vastag, éppen ezért első körben az utolsó tétel meghallgatását javaslom vagy legalább 55:20-tól. Akit az nem fog meg, a többit sem fogja megszeretni. A hangerővel pedig ne bánjunk szűkmarkúan. 

Ahogyan a macska a lótetűre, úgy erre ia műre is nagyon rá lehet kapni, pedig szörnyűség, ami benne van. Rémülettel tölt el, amikor olyat olvasok a 4. szimfónia kapcsán, hogy ez a szerző játszótere, homokozója, ahol a szárnyait próbálgatja, és az igazi hangját majd csak a késöbbi műveiben találja meg. Hogy leheti ilyet leírni?

Sosztakovics zeneszerzői pályáját Sztálin utasítására az orosz kultúrpolitika kettébe törte, és Sosztakovics egyáltalán örülhetett, hogy élve megúszta a dolgot. Az 5. szimfóniát nem azért írta meg olyannak, amilyen, mert ahhoz volt kedve és belátta, hogy Mahlert követni butaság, hanem mert azt várták el tőle, hogy soha többé ne írjon úgy, mint a Kisvárosi Lady Machbetig, és tagadja meg önmagát. Hány ujjamat mutatom? Hármat? Négyet? Ismerős a sztori? Sosztakovics 1936-ra fejezte be a 4. szimfóniát, már a próbák is tartottak, amikor hirtelen le kellett fújni az egészet. Ezt követően rögtön belefogott az ötödikbe, mert futnia kellet az életéért. Egzisztenciálisan is ki volt szolgáltatva a rendszernek, hiszen ekkor született meg a gyermeke is, és látva, hogy egymás után nyomtalanul tűntek el környezetéből az ismerős emberek, volt is oka a félelemre. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy ekkoriban a lépcsőházban aludt, hogyha jön érte a fekete autó, a családjának ne kelljen végignéznie a bezsuppolását.

Homokozó...Ja. Meg az sem úgy van, hogy megtanuljuk a technikát és másnap zenét szerzünk. Akinek nincs hozzá tehetsége, annak soha nem fog sikerülni. A 4. szimfónia hatalmas léptékű. Telis-tele van témákkal, virtuóz fúga kibontásokkal, az egész egy hatalmas zenei tobzódás, amelyre nyomasztóan rátelepszik a sztálini rémuralom fojtogató légköre. Már az indítás is erről szól,nagyon árulkodó ott az a nyomasztó disszonancia, de 58:00-tól teljesen egyértelmű.



Itt ez az ember, akinek mondanivalója van, ráadásul ennyi és ilyenformán, és csak a hülye nem érti, hogy miről ír, és hirtelen húznak előtte egy vonalat, hogy idáig és ne tovább. És nem volt tovább. Más jött. Mert másnak kellett jönnie, és Sosztakovics zsenialitását mutatja, hogy eme kényszerek közepette is így tudta folytatni zenei alkotói pályáját. Csak hát ez már nem volt az igazi. Ettől persze azért még bőven lenyűgöző a 11. szimfónia is, és legalább annyira kíméletlenül rendszerkritikus, mint a 4. Nincs benne semmilyen rendszerdicsőítés. 

Na, meg a karmester! Hogy ő (Nelsons) nem élte meg a sztálini időket meg a keményvonalas orosz politikát, és ezért nem is égetheti át magán igazán Sosztakovics zenéjét. Miért? Az a sebész, akinek volt már vakbélgyulladása, jobban műti a vakbelet? Semmi köze a jó interpretációnak a szerző származásához és életkörülményeihez. Bárcsak így volna! Akkor mi, magyarok játszanánk a legjobban Bartókot és Kodályt. De mint tudjuk, ez sem így van.

Sosztakovics nem lesz mindenki zeneszerzője, ez bizonyos. Viszont aki meghallgatja a 4. szimfóniát, megismerkedhet a zenetörténet egyik legkomplexebb szerzeményével, amely bár hatalmas empátiát igényel a hallgatótól, de óriásit emel is rajta a végére.

 
S
Scarpia
Csatlakozott:
2021.09.01

Hozzászólások:
31
2023. 03. 08. 22:31 · előzmény: SE100, #1
(0) #2
Jók ezek a felvételek. Nelsons nagyon ráérzett Sosztakovicsra. Szerencsére a DG teljes ciklusra szerződtette, remélem mielőbb befejezi. Az eddig megjelentek közül melyik a kedvenced?
S
SE100
Csatlakozott:
2021.09.23

Hozzászólások:
801
2023. 03. 08. 20:58
(0) #1


Üdvözlöm!

Látom, megakadt a szeme a MrSpeakers Ether C fejhallgatón. A hazai hifisták között ez a termék szinte teljesen ismeretlen. Az Audiocentrum
forgalmazta, csak náluk lehetett kipróbálni és megvásárolni. Ezt a terméket már nem gyártják, csak a Flow verziót. De az más. Azt inkább pro felhasználásra javasolják, nem pedig audiofil célokra. A fejhallgatónak van egy másik változata is, Drop + MrSpeakers Ether CX Closed Headphones néven lehet megvásárolni. Sokan úgy tekintenek rá, mint az eredeti MrSpeakers Ether C olcsósított változatára, de ennek a driverét áthangolták, más a frekvenciaválasza, szóval a kapott hang nem ugyanaz, ahogyan a kábelezés és a fülpárna kiképzése sem.  

Az Ether C-ről anno egészen jó cikket írt az AV-online. Érdemes elolvasni. Zárt fejhallgató
létére tényleg nyitottnak hat, a hangszínpada széles, órákon keresztül
fáradság nélkül hallgatható, minden egyes hangja luxus kényeztetés a hallójáratnak.
Valósággal simogat belülről. Egy Bugatti Veyron a maga kategóriájában. Ezt nem dobja le az
ember csak úgy az asztalra használat után. Kár, hogy a hazai fejhallgatósok többségének nem
mond semmit ez a név, különben vinnék, mint a cukrot.

Az Ether C igényli a luxus kiszolgálást. Hozzá illő elektronika hiányában nem érdemes
megvenni. Én Astell&Kern 120 II-vel, SE100-zal és egy Furutech Stratos 600 ohmos (!)
desktop erősítővel hallgattam, végig balanced kimeneten. Ezekkel bombasztikusan szól.

Az Ether C alapvetően hűvös hangkarakterű. Nem színez, nem analizál, semmit sem emel ki
vagy nyom el egy felvételen. Neutrális, a szó legnemesebb értelmében. A rossz felvételekkel
elnéző, a jó felvételekkel megtáltosodik. A frekvenciagörbéje mai napig
referenciának számít az audio iparban. Csöves erősítővel nem párosítanám. Minden értéket kiölne
belőle.

2016-ban az ára DUM kábellel 589000 forint volt. Nem kevés pénz, belátom. Sok minden mást lehet
ennyi pénzért venni. De ez egy Ether C. Ráadásul ehhez már csak akkor lehet
hozzájutni, ha valaki eladja. 4 éve figyelem az használtpiacot. Ezt a gyártmányt eddig kétszer
hirdették meg. Az elsőt 24 órán belül elkapkodták.

Ez a fejhallgató 10 év múlva is világra szóló hangot fog produkálni, és elnézve a megépítettségét és az anyaghasználatát, nem kell
attól tartani, hogy el fog fáradni. Az örökkévalóságnak készült + 1 év.

És miért mondtam el ezt mind önnek? Mert vannak művek, amelyeket egyszerűen nem lehet átlagos körülmények között rendesen meghallgatni. Itt van példának okáért ez a két szimfónia, ebben az előadásban. Akkora a felvételek dinamikaátfogása, hogy a pianoit csak dedikált zeneszobában lehet meghallani. Ha a hangszigetelés nem tökéletes, akkor óhatatlanul le fog csúszni egy csomó fontos hangról. A forték meg akkorák, hogy a falak is beleremegnek. Hallott már élőben 1.8 méter átmérőjű nagydobot? Tudja, mikor úgy rendesen megkínálták. Az bizony nagyot szól. A bőrön érezni a rezgéshullámait. Most gondolja el, mennyi esélye van arra, hogy valaha is élőben hallhassa a Bostoni Szimfónikusokat? És most itt van rá a remek lehetőség, hogy valami autentikusat kaphasson a művészetükből.  A felvétel minősége elsőrangú. A 4. szimfóniánál nem ismerek jobb zenét, ebben az előadásban pedig végképp lenyűgöző. És amikor kezembe veszem ezt a fejhallgatót, ezt az ultra high-end csodát, mindig megkérdezem magamtól, hogy ebbe tényleg belefér ez a zenekar? Igen, belefér. És amikor a fejemre teszem, nem zenét hallgatok úgy általában, hanem konkrétan ott ülök a bostoniak koncerttermében és ugyanazt az élményt kapom, mint akik kifizették a jegyet a székeikért. Ugyanazt a hangnyomást, zenekari hangszínt és lecsengéseket. Ezt csinálja meg otthon nagy hangsugárzós rendszeren! Tízmilliókba fog fájni a mutatvány!

Szeretne kedvcsinálót a művekhez? Tessék:


   



Ugye mennyire jó zenék? Két kedvenc zeneszerzőm van: Vivaldi és Sosztakovics. Mit szól a második hivatkozáshoz 11:00-tól? Látom, maga sem hitte, hogy valami ennyire brutális lehet. Látja, ezért kell ez a fejhallgató. Nélküle nem hatna így a mű. Hallgasson minél többet a szerzőtől! És ki ne hagyja a 4. szimfóniát! Meg fog változni tőle az élete!
 


Remélem, segítettem a döntésében.

Üdvözlettel,
T.
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics