Profil
Felhasználónév: SE100
Avatar: S
Szint: Tag
Csatlakozott: 2021. 09. 23. 20:01
Hozzászólások
798 megjeleníthető hozzászólás
Régizene 2023. 12. 20. 23:01
Van még új a nap alatt!

Vivaldi - Le Quattro Stagioni / The Four Seasons /Orchestre de l'Opera Royal, Stefan Plewniak - 2023

Kiadó: Château de Versailles Spectacles
Recorded at the Opéra Royal de Versailles, France on 14-16.VII.2023

November 17-én jelent meg az album, a felvétel idén készült, szóval igazán nem lehet mondani, hogy nem vagyok aktuális és csak ezer éves, lejárt szavatosságú Mahler lemezeket hallgatok, amelyeket egy koszos szuterénben vásároltam fillérekért. Lássuk be, nyitottság és kíváncsiság nélkül egy ilyen lemez soha nem kerülhet be a lejátszónkba! Addig oké, hogy a jobb zeneműboltok polcain fellelhető és a letöltő oldalakról bármikor lehívható, de ki lesz az, aki bizalmat szavazva neki beszerzi, meghallgatja és beszámol róla?

A négy évszakot már rengetegen feljátszották, méltán a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb versenymű sorozata. Aki egy kicsit is komolyan veszi a régizene-hallgatást, legalább fél tucat emlékezetes előadást fel tud belőle idézni. Kedvenc szólistáim: Amandine Beyer, Giuliano Carmignola, Nils Erik Sparf és Stefano Montanari. A histórikusok. A legtöbbre az Accademia Bizantina verzióját tartom Ottavio Dantone irányításával. Akit érdekel, az Il Cimento dell'Armonia e dell'Inventione op. VIII című, Amadeus gondozásában megjelent kétlemezes kiadványban keresse! 

Montanari játékát hallgatva azt hihetnénk, hogy ebből a műből már minden csepp ki lett facsarva, de nem. Még vannak tartalékai, és ezt Stefan Plewniak látványosan demonstrálja is nekünk. Zenekara, az Orchestre de l'Opera Royal, 2019-es formáció. Főleg histórikus projektjeik vannak, de a modern előadásoktól sem riadnak vissza, és az ilyankor alkalmazott effektusok és zenei megoldások a Vivaldi lemezükön is rendre megfigyelhető.



Gondoltam hagyok egy kis időt a csuklásra. Bármennyire is úgy tűnik a hangszerpark alapján, hogy zenészeink hardcore histórikusok, el kell áruljam, hogy nem azok. Plewniak bámulatosan szép hangot képez, de a vibrátó végig ott van a játékában. Érdemes megfigyelni a hangszertartását. Szerintem a füle hozzáér a fedlaphoz. Eddig egy embert láttam így hegedülni: Ligeti Andrást. Ő még ahhoz a karmester generációhoz tartozott, akik tudtak hangszeren is játszani. A süketelés nem volt a kenyere.



De nem csak a vibrátó árulkodik a formabontásról, hanem a sokszor saját kútfőből kipattanó, megtévesztésre alkalmas díszítések (legyenek bármennyire is ízlésesen kigondolva és kvitelezve) és a vonókezelés. Plewniak vonója úgy ugrál a húrokon, akár egy trambulinon, és a hangerővel sem fukarkodik. Úgy van vele, hogyha tud nagyot szólni a hangszere, akkor miért ne szóljon időnként nagyot? Engem nem zavar ez a fajta extravagancia, mert a barokk zene eredendően extravagáns, pláne a velencei. És ha azt akarják, hogy az előadásuk markánsan megkülönböztethető legyen a többiekétől, ha az a cél, hogy felfigyeljenek rá és megragadjon a fülekben, akkor valamit villantani kell, amihez a tempók felpörgetése vagy pár extrém effektus becsempészése ma már kevés volna. Hallga!



A tétel végén az a lezárás megvan? Mintha egy Liszt rapszódia lenne. Nem kicsit ekklektikus és stílusidegen ez a megoldás.

Plewniaknak kiforrott véleménye van a Négy évszakról. Hallhatjuk. Nem tegnap kezdte a vele való ismerkedést. A pali sem annyira fiatal már, a ráncok az arcán árulkodók. Ha egy hangot oda és úgy játszik, ahogyan, annak oka van, és ezen érdemes elgondolkodnunk. Nagy kedvencem tőle a Tél első tétele, amely az ő olvasatában soha nem hallottan disszonáns. A feloldásra vágyó, feszültséggel teli hangokat annyira kiemeli a kíséretben, hogy elsőre úgy tűnik, mintha önkényesen átírta volna az eredeti akkordokat a sajátjára. De nem! Mindössze a megszólalás arányain állított egyet, mondjuk azon hatalmasat, amitől egy meghökkentő, kifejezetten bizarr jelentéstartalmat kap a tétel. Nem hinném, hogy mindenki értékelni fogja ezt a húzást, engem lenyűgözött vele. Az Ősz második tétele is megkapó a portatív orgona használatával. És milyen ízléses! Végre nem egy csembaló céltalan ciripelését és öncélú futamait kell hallgatnom! Hogy amúgy mit keres a műben ez a szóló nélküli kíséret, főleg annak fényében, hogy az első tételben már eleve van egy tekinélyes méretű lassú rész, csak Vivaldi tudná megmondaná.

Az album végén kapunk még egy oboaversenyt is, az RV 450-et. A szólista Michaela Hrabankova. Nem tudok belekötni a játékába. Mondjuk nekem Benoit Laurent a kedvencem, ha erről a darabról van szó, de ezzel is az előadással is beérném, ha Xenia Löffler felvétele sem volna már elérhető.

Sajnos hangzó anyag még nics fent a Youtube-on, de egy felnőtt ember találja fel magát és oldja meg a beszerzését! A linkelt koncertfelvételek egy másik előadói koncepciót képviselnek, a tételek a lemezen nem ezekben a formákban és tempókban csendülnek fel. Kedvcsinálónak így is megteszik. Csak az a rémes papi reverenda ne volna Plewniakon!

A kiadvány meghallgatása felettébb ajánlott, hifis szempontból sincs szégyenkeznivalója. 48 perc az egész.




 
Régizene 2023. 12. 15. 14:40
Forgotten Arias – Philippe Jaroussky

Idézek:

"Napjaink sztár-kontratenorja: a francia Philippe Jaroussky megint egy bámulatos zenei időutazásra invitálja meg a hallgatót újonnan kiadott Erato/Warner albumán – melynek révén az 1750-től 1770-ig tartó évek operaházainak világába tekinthetünk be: mára már elfeledett operák és azok áriái jóvoltából.

Az „Elfelejtett áriákkal” Phillippe Jaroussky kontratenor ugyanis a késő barokk, a rokokó, és a megszülető klasszicizmus zeneszerzői – és e kor nagy librettistája: Pietro Metastasio előtt tiszteleg.

Az 1748 és 1770 között, kilenc zeneszerző által írt album mind a tíz áriája világpremier felvételeken hallható. Metastasio librettóit több, ma is ismert komponista: köztük Vivaldi, Händel, Gluck és Mozart zenésítette meg, így több száz opera született.

Mind az áriáknak, mind a szerzők legtöbbjének – néhány kivétellel – feledés lett a sorsa; egyedül Pietro Metastasio neve cseng jól ismerten évszázadok múltával is – és szerepel mintegy 100 opera librettistájaként. Olyan ismert, ámde más szerzők által végül sikerre vitt operák áriái csendülnek fel ezen a lemezen mások zenei megfogalmazásaiban, mint a La Clemenza di Tito, az Il Re Pastore, a L’Olimpiade, a Catone In Utica, az Artaserse vagy éppen az Il Soroe.

Az Elfelejtett áriák sokrétű műsorának ismerősebb nevei között is ott találjuk Gluck, Johann Christian Bach, Jommelli, Hasse és Piccinni nevét – de tőlük is olyan részletek és áriák csendülnek fel ezen az új megjelenésen, melyeket eddig még soha nem hallottunk. Az azóta eltelt kétszázötven – vagy még több – év távolságából olyan, a mában kevésbé ismert, de a maguk korában sikeres operaszerzők áriái is újra felcsendülnek, mint Bernasconi, Ferrandini, Traetta és Valentini.

Ez a nyolcvan percnyi tisztelgés Pietro Metastasio előtt gyönyörű hallgatnivalót kínál. Philippe Jaroussky végig szórakoztat és elbűvöl megint; éneklése érzelmekkel teli és hibátlan. De külön felfedezés ezen az albumon a zenekari kíséretét ellátó Le Concert de la Loge. A 2015-ben Julien Chauvin hegedűművész által alapított, és azóta az ő vezényletével működő francia barokk zenekar erőteljes játéka – és Philippe Jaroussky magával ragadó éneklése együtt teszik az Elfelejtett áriákat felejthetetlenné".

(Komlós József JR)

Köszönöm Józsefnek minden angolul nem tudó komolyzenerajongó nevében a Warner hivatalos ajánlójának magyar nyelvre történő fordítását és törzsanyagként való beemelését! Bár sok szellemi erőfeszítést nem igényel ez a fajta munka, de mindenképpen értékelendő a nyelvtanulásba beleölt rengeteg ideje és a régizenei iránti érdeklődése. Kár, hogy Orlinskire is legalább annyi figyelmet fordít, mint Jarousskyra.

Ma már az egyetemi diplomákhoz nem kell államilag elismert nyelvvizsga, mert a döntéshozók szerint az az általános nyelvtudás, amelyet az iskolákban szerezhetünk, alig jó valamire, és rendre nem alkalmazható a választott szakirányra. Akkor meg minek bajlódni vele? Igaz is. Mindig akad majd valaki, aki lefordítja helyettünk a számunkra érdekesnek tűnő szövegeket, sőt, még hozzá is költ ezt-azt saját kútfőből, mi meg nemhogy fenntartásokkal kezelnénk ezen igyekezetét, de egyenesen megköszönjük neki a szellemi terelgetést. Mondjuk én soha nem engedem a gyerekeimnek, hogy vadidegen emberektől fogadjanak el kétes értékű édességet, még akkor sem, ha azt egy áruház területén teszik kamerák tüzében, Tapsi Hapsinak öltözve.



József kiemeli a Le Concert de la Loge teljesítményét. Nagyon helyesen! Tényleg bámulatos, hogy mennyire jó ez a zenekar, ami bizonyára annak is köszönhető, hogy Julien Chauvin most a háttérbe szorul és nem szólózik. A Naive gondozásában megjelent Vivaldi sorozatban Chauvin két albumot is jegyez. Azokon is a zenekar tündököl, nem pedig ő. Hegedűversenyekről van szó...

Mostanában nagyon divatossá lett az elfelejtett dolgok előkotrása és felmelegítése. A paletta színesedik, amitől a mi ítélőerőnk is jó irányba fejlődhet. Persze kérdés, hogy azok az elfelejtett darabok tényleg el lettek-e felejtve? Schellenberger Lost and found albumán is van egy olyan Reicha F-dúr oboás darab, amelyet mióta az eszemet tudom játszanak a hazai oboisták. Mondhatnám, alapdarab. Szóval tök jó, hogy Jaroussky elénekli ezeket a feledés mocsarába süllyedt áriákat, mert hiába az ismeretlen szerzők, attól még jól komponáltak.
 
 
 
 
 
"Jaroussky is at the absolute top of his game in this beautifully-curated tribute to the great librettist Pietro Metastasio...there's a new depth and grit to the voice in the lower register (the opening aria from Andrea Bernasconi's L'Olimpiade takes him down to a resonant low C!), and he conjures some extraordinary colours in Ferrandini's setting of 'Gelido in ogni vena' from Il Siroe".
 
Katherine Cooper


Ezt az abszolut jelzőt elhagytam volna. Nem ez Jaroussky legerősebb lemeze. Inkább bíztató visszatérésnek mondanám egy hullámvölgyekkel teli hosszú időszak után. Jaroussky ismét magára talált, de azt a bravúrt, amelyet pl. a Vivaldi vagy a Carestini lemezen mutat már nem tudta megismételni. Megbízható pletykák szerint  egy ideje a tanítás felé kacsingat és készül befejezni a szólista karrierjét. Szerintem pár évet még várjon ezzel, főleg most, ennek a teljesítménynek a tükrében. József azt is írja, hogy Jaroussky éneklése érzelmekkel teli és hibátlan. Én ehhez hozzátenném még, hogy egy kicsit gépies és patikamérlegen adagolt. Mintha egy NASA rakétamérnök áriázna. A Gelido in ogni vena c áriában ez különösen kijön. Irtó hosszú ez a nóta. Ha nincs a zenekar, menten lekeverem. Persze nagy dolog, hogy valaki ennyire fegyelmezetten és koncentráltan tolja nekünk az ipart, de emögött a kínos precizitás és minden ösztönösséget mellőző átgondoltság mögött egy félelmet érzek érzek, a "mi lesz ha nem teszek meg mindent a sikerért és kudarcot vallok" félelmét.

Jaroussky régen nem így énekelt. Sokkal felszabadultabb és spontánabb volt, és vagy húsz kiloval könnyebb is. Az intenzív koncertezés eszi az embert. Tesileg is és szellemileg is. Látszik rajta. Nem hiszem, hogy a tehetség csak úgy el tud párologni bárkiből is, de a zenei mondanivaló olykor el tud apadni. Egy zenekari művésznek nincsenek ilyen napi problémái, mert a rutin átsegíti őt az ihletetlen időszakokon. Egy énekes, pláne egy ilyen kézről-kézre adott fenomén feltöltődés hiányában bizony olykor beleszaladhat ezekbe a rossz periódusokba, amelyekből nem könnyű kikecmeregni. Albrecht Meyernek már vagy 10 éve nem sikerül. De még így is nagyon tetszik Jaroussky mostani éneklése, amelyet azzal tudok alátámasztani, hogy egy hétig mást sem hallgattam, csak ezt az albumot! Élmény őt hallgatni.

Ja, és a mélyei! Vannak neki rendesen, de ezt már korábbról is tudhattuk. Kár, hogy amikor lemegy a pincébe szénért, nagyon megváltozik a hangszíne. A törés akkora, mintha egy oboás lemezen hirtelenjében egy klarinétot kezdenénk el hallani. Jaroussky anno egy interjúban beszélt arról, hogy mivel ő nem kasztrált, a kasztráltakra írt áriákat nagyon nehéz énekelnie. A kasztráltaknak más volt a hangszála, a termete, a felsőtestük térfogata, amelyek mind közrejátszanak a hangképzésben és a levegő kontrollálásában. Arról nem beszélve, hogy mindegyik kasztráltnak egyedi képességei voltak, amelyeket reprodukálni szinte lehetetlenség. 

A Metastasio vonalat elengedném az album dícséretében. Olaszul tudunk? Tényleg? Jól? Értjük a szöveget? Rácsodálkozunk a strófák ötletességére, a prozódia és a zene bravúros találkozására? Örömködjön az, aki erre képes! Én megelégszem annyival, hogy Jaroussky kiejtése profi. Tőlem a mákos bejgli receptjét is megzenésíthették volna a szerzők, kb annyira érdekelt volna a szöveg. De ez már az én igénytelenségem, annak ellenére, hogy pontosan el tudom mondani olaszul, hogy hogyan lehet legkönnyebben eljutni hévvel a legközelebbi madaras Tescoba.



Az album meghallgatása feltétlen ajánlott! Nagy élmény. Nagy come back.



 
Régizene 2023. 12. 13. 20:43
Antoni Vivaldi - Les Sonates pour Flute Traversiere

Kiadó: Accord 1991

Előadók:

Musique des Lumieres:
Jean-Christophe Frisch, flute traversiere baroque
Christine Plubeau, viole de gambe
Pascal Bouquet, archiluth
Claude Wassmer, basson baroque
Alessandro de Marchi, clavecin

Valósággal ordítja az album, hogy histórikus előadás van szó. Ilyen hangszerparkkal mi más lehetne? A kísérőfüzetben még a hangszerek gyártója és a készítésük éve is fel van tüntetve! Szeretem az ilyen apróságokat. Annak ellenére szeretem, hogy érdemben nem tudok velük mit kezdeni. Sem hangszerész nem vagyok, sem pedig ezeknek a hangszereknek a tudora. Modern oboa vagy fuvola esetén nem esem kétségbe, olyenkor elég jól látok a pályán, viszont ezek itt korhű kópia hangszerek. Képről mindegyiket felismerem, de gyártót nem tudnék hozzájuk rendelni.

Az archiluth szerepeltetése igazán különleges. Ez az a tenor hangszer, amely a lant és a theorba között helyezkedik el félúton. Az Accedia Bizantina is előszeretettel használja koncertjein. Bár testes, mély hangja van, mégsem hat úgy, mintha egy lavórt húroztak volna fel gazdagon. És ott van a viola da gamba is, amely első ránézésre mintha kissé kilógna a sorból. Viola da gamba a szonátákban? Miért nem barokk cselló? És minek a fagott? Nem lehetett volna mással kiváltani?

Bizonyára ki lehetett volna. Akit érdekelnek a miértekre a válaszok, olvassa el a kísérőfüzetet, mert kifejezetten hosszasan értekezik ebben a témakörben! Én csak átfutottam ezeket a sorokat, mert teljesen másra voltam kiváncsit. Arra, hogy mik azok a preludiumok ott, a tételekben. Mutatom őket sorban.










Nem kell zenetudósnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: ezek nem Vivaldi szerzeményei. Na de akkor kik írták és miért tették őket a szonátákba? Valójában egy rég elfelejtett előadói gyakorlatot elevenítettek itt fel zenészeink, ti. Vivaldi idejében teljesen természetes eljárás volt a szerzemény tételeinek dallamaira és hangulatára reflektáló elő-improvizáció, melynek feladata a felvezetés, a mű felkonferálása volt. De nem csak ezekkel gazdagították de Marchiék Vivaldi szonátáit, hanem a saját díszítésekkel, kadenciákkal és a tételek közötti átvezetésekkel is. Kifejezetten sokat dolgoztak a hitelesség érdekében, szóval próbáljuk meg kellően értékelni az igyekezetüket!

Fuvola szonáták. Az RV 53-at oboán hamarabb ismertem. Khm. Vivaldinál azért nem kell mindent készpénznek venni. Attól, hogy anno valamit ráírtak a kottára, még nem jelentette azt, hogy ne lehetett volna más hangszerrel is éppen olyan jól előadni. Sőt! Hallga csak!



 

Off. Nem tudom, hogy ki hogy van a barokk fuvola hangjával. Nem is oly régen olvastam egy kirohanást vele kapcsolatban egy hazai hifi kereskedőtől. Ő ki nem állhatja, a modern fém fuvolák hangját sokkal többre tartja. Lelke rajta! Azt azért csendben hozzátenném, hogy a csúcsminőségű modern fuvolák gyártói mind a fa fuvolák hangját szeretné koncertkörülmények között visszadni. Vagyis aki a fém hangszereket kedveli, valójában egy olyan hangért rajong, amely próbál minél közelebb kerülni a barokk fuvolák megszólalásához.

On. Kérdhetnők, van-e gyenge pontja az előadásnak? Örömmel jelentem, hogy nincs. Azért ez nagy szó! 1991-es keltezésű kiadványról beszélek. Ma is bátran ki lehetne vele jönni. A hangminőség is rendben van. A zene elsőosztályú, akárcsak az előadásuk. Szonátákat hallgatunk, nem pedig Mahler szimfóniákat. A hangzás meglehet, hogy pár hallgatónak kicsit sovány lesz, mert nem fognak kilengeni a Sonus Faber Extrema membránjai, de a méret nem minden és nem is garancia a minőségre. Ha jobban végiggondoljuk, a zenekari muzsikálás alapját a kamarazenélés adja. Aki nem tanulta, akinek nincs gyakorlata, a zenekarban tutira szívni fog. Amikor egy Csajkovszkij szimfóniában pár másodperc alatt a pikolótól lefut egy futam a fuvolán, oboán, klarinéton át a basszosklarinétig, tulajdonképpen kamarazenélést hallunk. És ajánlom mindenkinek, hogy ezzel a hozzáállással figyeljen ezekre a szonátákra is. Ne csak a fuvolára hegyezze a fülét, hanem az összes hangszerre egyszerre! Az összeszokottságukra, a harmóniáikra, a tisztaságukra, az időnkénti akaratlagos fáziskéséseikre. Mert ilyen is van az albumon. Megmutatom.



Jó zene ez nagyon. Az album meghallgatása feltétlen ajánlott!



 
Modern zene 2023. 12. 09. 16:19


Találtam egy beszámolót erről az albumról az Alföldi Régió Magazin honlapján. Érdemes elolvasni és elgondolkodni azon, hogy most kinek van igaza: nekem, vagy a cikk szerzőjének? Akkora az ellentmondás, hogy egyikünknek ezek után abba kellene hagynia a zenei ajánlók írását.

Az ajánló elérhető itt:

Mozart, R. Strauss: Oboaversenyek – Gómez, Barenboim
Modern zene 2023. 11. 20. 21:23


- Te miért nem tanítasz a ZAK-on?
- Se DLA, se PhD fokozat.
- De hát te szólamvezető voltál a MET-ben, a Chicago SO-ban, a San Francisco SO-ban...
- A bostoniakat és a philadelphiaiakat kihagytad. Ja. De akkor sem lehet. Nincs doktori képesítésem. Ilyen egyszerű a képlet.
- Nem elég, ha benne vagy a világ tíz legjobbjában és minden jegyzett nemzetközi versenyen te vagy a zsűrielnök?
- Ez ma már kevés a boldoguláshoz. Könyvtárosnak és tudományos kutatónak is lenned kell. Mármint itthon.
- A fafúvós tanszéken?
- Mindegyiken.
- Ezt ki találta ki?
- Passz.
- Mondjuk az USA-ban is ez a rendszer van...
- És? Tudnak oboán hangot indítani és befejezni a doktori vizsgakoncertjükön? Nem! A hajukra kenhetik az összes disszertációjukat ők is!
- Azért csak jelent valamit az a tudományos fokozat, nem?
- Próbajátékon? Vagy amikor Currentzis beint a Csajkovszkij ötödikben és be kell lépni?
- Bizonyára jól végiggondolták ennek a rendszernek a bevezetését. Azért nem mindenki hülye ebben az országban.
- Egyszer kerestek egy vidéki zenekarba egy szólamvezető trombitást. Senki nem felelt meg az elvárásoknak. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy ismer egy trombita fenomént, csak nem egyszerű őt megtalálni, mert a MÁV-nál dolgozik, valamelyik mellékvonalon, és a vonatok fékeit kopogtatja a kalapácsával. Valahogy csak megtalálták, nagyon meglepődött a hír hallatán, de amikor látta, hogy komolyan gondolják a dolgot, elment a meghallgatásra és elnyerte a posztot. Másnap felmondott a munkahelyén, és örömében akkorát ütött az egyik vonatkerékre, hogy a visszacsapódó kalapács kiverte a metszőfogait. Pótlásukat követően még szebben szólt a hangszere. Most gondolj bele! Egy ilyen embertől hogyan várható el, hogy ledoktorizzon? Ugyanakkor meg bárkinél jobban fúj.
- OK. De nem csak elméleti dolgokat kell azalatt a két vagy négy év alatt tanulni. Hangszeres órákra is el kell járni, kamarazenélni, koncerteket adni...
- Több koncertet adok egy évben, mint az összes doktorandusz együttvéve! Arról nem beszélve, hogy nem nekem kellene elmennem tanulni a számomra kijelölt hangszeres oktatóhoz, hanem neki hozzám! Van az a vicc, hogy a feleség megkérdezi este a férjét, hogy felvilágosította-e a fiát szexuálisan a megbeszéltek szerint. Mire a férj: 'Igen! És milyen remek tippeket kaptam tőle!" Ez pont ilyen.
- Megszoksz vagy megszöksz: az itt a kérdés.
- Szerencsére nekem nem kell ezzel a problémával foglalkoznom. De most már sietek, két óra múlva a reptéren kell lennem, holnaptól egy éven át én helyettesítek a Juilliard School-ban. Felkértek. Engem! Egy európait! Amerikába! Ilyenre sem volt még nagyon példa.
- És az itthon maradt gyerekekkel mi lesz? Ki fogja őket addig tanítani?
- Gondolom egy zenéből felmentett zenetudós. Ő majd megmutatja nekik a körkörös légzést és Schumannt.




 
Régizene 2023. 11. 17. 00:13


Az egyik szemem sír, a másik szintén.




Tényleg ilyennek kellene lennie egy Vivaldi estnek 2023-ban Magyarországon? Kicsit olyan ez az egész, mint amikor a zenei általános iskolások elmennek az öregek otthonába karácsonykor, és tét nélkül fújkálnak egy kicsita hangszereikbe, mert úgysem vágja senki a témát. De nem akarok ünneprontó lenni, mert tudom, hogy Lakatos tanár urat a legjobb szándékok hajtják. Elvitte a "kicsiket" koncertezni, hadd szokják a pódiumot és a zenész léttel járó teljesítmény helyzetet. Mondja is egy helyütt, hogy nem a mosókonyhában kell nagy fagottosnak lenni, hanem a közönség előtt.

A lámpalázhoz hozzá lehet szokni valamennyire, ma már egészen jó technikákat lehet ellene bevetni. Jóga, meditálás, Jaegermeister, szívnyugtató...Van, akinél csak kicsit szól bele az izgulás a végeredménybe, van akinél teljesen hazavágja a produkciót. Egészen kivételes felkészültségű zenésszekkel is elő tud fordulni olyan, hogy a próbán kihozzák a műből a 90-95%-ot, a hangversenyen meg örülnek, ha az 50% megvan. Ez egy ilyen szakma. Nem lesz mindenkiből szólista. Nem is mindenki kívánja a reflektorfényt.Van, aki zárt ajtós  diplomakoncertet kér a tanári kartól, mert annyira nem bírja, ha mások nézik és hallgatják őt. Ettől még a továbbiakban lehetnek nagyon jó zenészek és kiválló tanárok.

Akiket most hallunk, a koncertpódiumot célozták be maguknak. Akadémista ifjú süvölvények, Lakatos György növendékei. Tudjuk, ki az a Lakatos György? A világ egyik legjobb fagottosa! Hoppá! Ha valaki ért hazánkban a hangszerhez, akkor az ő.

Az öt fagottosból négy elsős. Ejha! Itt aztán van utánpótlás rendesen! A szolfézs szak meg lassan kihal, annyira nincs iránta érdeklődés. De más egyéb zenei szakot is mondhattam volna helyette. Valamiért nagyon vonzó ez a fagottozás. Mondjuk régen is az volt. A fagott nagyon hálás hangszer, már nagyon korán sok örömmel ajándékozza meg a vele próbálkozókat. Nem olyan mint az oboa. Obán vagy csak iszonyat sz@rul, vagy csak iszonyat jól játszanak. Átmenet valahogy nincs. Ettől a világ legnehezebben megtanulható fafúvós hangszere. Oboistának lenni rang a zenész szakmában.

Szóval minden lehetőséget meg kell ragadni, ha koncertezésről van szó. Lakatos tanár úr ahogy kell, be is dobja a juniorokat a mélyvízbe, és szegények bizony nyelik is rendesen a vízet. Egy kicsit több gyakorlás nem ártott volna részükről. Nagyon gyorsan kiderül, hogy nem vették kellően komolyan a feladataikat. Fújnak összevissza, kígyót-békát bejátszanak, ujjaik összegabalyodnak az legegyszerű futamokban, sokszor hamisak, nem érzik a tempókat, és általában véve rémesen robot-módon játszanak. Elfújják a tételeket, de minek? Ezért igazán kár volt elővenni aznap a hangszereiket. Hát ez lesz majd az, amit meg kell majd beszélniük koncert után a mesterrel. Hogy szép dolog a ZAK, de néha azért gyakorolni is kell, mert ez a fújás olyan messze van az európai élvonaltól, mint Makó Jeruzsálemtől. Már leírtam párszor, hogy egyszer az embernek ki kell gyakorolnia magát. Még a legtehetségesebbeknek is. Ha ez a munka elmarad, akkor ez lesz belőle. ilyen suta zenélés.

Biztosan sokan gondolják azt, hogy a tanár dolga beleverni a buksikba a tudást, hogy az ő felelősége, hogy a növendékek gyakoroljanak. Hát nem! A tanár nem tud helyettük megtanulni fagottozni. Nem tudja átvenni a vállukról a terhet és cipelni. A jó tanár segít, amiben csak tud, a diák dolga meg ellopni a tudást. Szóval ha a növendék rosszul teljesít, az nem feltétlen a tanár sara, de persze ez utóbbira is van példa. Mindegy! Lakatos György nagyon jó fagottos, jó tanár, ellenkezőjét még nem hallottam fagottosoktól. Meg hát ott van az én fülem is radarnak.

Szóval rémes ez a koncert. Ez a zongorista például. Ennyire punnyadtan, ennyire érdektelenül játszani egy hangszeren...És még a tételek bevezetőit is elkummantja. Tipikusan zeneiskolás megoldás. Tanszaki koncerteken csinálják ezt. Pfúj! Mibe kerülne még azt a fél percet odaklimpírozni? A zeneszerző akkurátusan kiírta a kottalapra a hiányzó hangokat, bizonyára nem véletlenül. Szóval ez netto igénytelenség. De nem is ez a legfájóbb, hanem a barokk iránti értetlenség és érzéketlenség mindenki részéről. Nyomják ezerrel Vivaldit, mert írt rá 39 versenyművet, de annyira nem vágják a korstílust - és ide sorolandó Lakatos is -, hogy az már fáj. 2023-ban még mindig nem megy a ZAK-on a barokk. Van valami hagymázas elképzelésük erről a régvolt világról, amely köszönőviszonyban nincs a legújabb trendekkel, azzal, mint amit pl. a Schola Cantorum Basiliensisben nyomnak, és ahelyett, hogy időnként elmennének egy barokk zenei kurzisra, hogy kicsit tovább képezzék magukat, mondjuk Miszlára, inkább tolják ezt a rengeteg sületlenséget. Egy Katharina Arfken növendéktől nem szégyen a tanulás. Elmennek rá ZAK-os tanárok? A hallottak alapján kizárt. Vagy ha mégis, hát nem nagyon fogadják meg a tanácsokat. 

Most ezzel csak az a gond, hogy a barokk nagyon jelentős mértékben van jelen a fafúvósok életben. Felvételikre kérik, diploma koncertekre kérik, próbajátékokra kérik, csak éppen alig ért hozzá valaki. Mondjuk nekem olyan szakis tanárom volt, aki barokk oboázott, és autentikusan tudta elővezetni a darabokat és díszítéseket írni hozzájuk. A hazai tanárok többségéről ez egyelőre még nem mondható el. Nem véletlen, hogy ennyire szívügyem a régizene.

Szóval szép dolog ez a népművelő fagottos koncert, a sok érdekes adat és hivatkozott mű, csak hát a minőség maradt el, de az piszkosul. Ez egy ilyen "sport". Sok tényezőnek kell összejönnie egyszerre, hogy valami jó süljön ki belőle. Itt jóformán minden félresikerült. De értékelem Lakatos tanár úr őszinteségét, hogy vállalta a közzétételt, még így is, hogy az érzéseim nagyon felemásak. És nem is amiatt, hogy a hangok félrementek és lélektelenül szóltak, hanem mert fényévekre vagyunk a nemzetközi élvonaltól, különösen a histórikus Vivaldi játéktól. Soha nem volt ennyire aktuális Berkhout játéka, mint most!




Frans Robert Berkhout
Modern zene 2023. 11. 12. 00:06
Még pár gondolat a helyes intonáció kapcsán...

"...a dúr terc 15%-kal mélyebb kell legyen mint a temperált alaphang, a moll terc ugyanennyivel magasabb". Nyújtsa fel a kezét, aki ezt tudta! Szívet a kézre és magasba a karokat!

Pedig a felvetés nem is annyira újkeletű. Ha jobban belegondolok, már három évvel ezelőtt is jót vitatkoztunk ennek az intonációs eljárásnak a jogosságán egy Merilyn Horn által előadott zenekari kíséretes ária kapcsán, igaz, nem sok eredménnyel. Én akkor ezt az álláspontot képviseltem:

" Nem tudom, hogy mit nem lehet érteni azon, hogy van 12 egymástól egyenlő távolságra lévő hang, és minden zenei intézményben azt tanítják, hogy ezt a távolságot lehetőség szerint mindenki tartsa is be, mert ez a sztenderd. Innentől kezdve egyedül a tanáron múlik, hogy a növendékében idővel kialakul-e az igény a tiszta játékra. És ha a tanár nem erőlteti, akkor a növendéknek nem sok esélye lesz zenekari karriert befutni, mert már a meghallgatáson el fog vérezni, és ott aztán beszélhet nápolyi szextről, farkaskvintről meg kommákról, egy perc után leállítják és megköszönik a próbálkozását. Egy nyolcvan tagú zenekarban ti. nem lehet összevissza fújkálni és reszelni. Vonósoknál még a vonónak is egy irányba kell mennie! Vonásrend. Ilyen is van. Egy zenekar, pl a Cleveland Szimfónikusok, többek között azért is olyan fantasztikusan jók, mert ők két órán keresztül is képesek tartani a 440-et, és ez nemcsak az oboistának köszönhető, hanem a többi muzsikusnak is, akik figyelnek az oboára.

Zenetörténetileg biztosan nagyon érdekes az, hogy voltak idők, amikor még több tucat egyéb hangolási rendszer is létezett, és én magam is értékelem, hogy napjainkra ezeket kiásták és időnként koncertpódiumon is fülvégre kaphatom őket.

Napjaink intonációs elvárásai nincsenek ellentétben a változatos zenei kifejezőeszközökkel. A rendszer senkit sem korlátoz a muzikalitásában. Én még nem hallottam olyat, hogy Gidon Kramer azért panaszkodott volna, mert a helyes hangi pozíció lehetetlenné tette számára egy frázis kedvére való megformálásában.

Nem mindenki ragaszkodik a hangmagasság tartásához. Karajan pl. odáig volt Schellenbergerért, és isteni adományként tekintett rá. De, hogy ennek az oboistának - aki magát a világ legjobbjának tartotta - állandó intonációs problémái voltak, azt senki sem tagadhatja. Karajan ezzel az "aprósággal" nem foglalkozott, Bouleznél max. egy próbát bírt volna ki.

Te szereted, ha valaki kilép egy olyan rendszerből, amelyhez mindenki más tartja magát? Én nem. De vannak akik ezt a kihágást megtehetik, mert már akkora sztárok, hogy még ez is belefér. Sőt, nekem sincs ellenemre egy-egy ilyen húzás, és az énekesek annyira más világot képeznek, hogy fafúvósként nem is szoktam rajtuk rugózni. Ha azt írtátok volna, hogy Merilyn Horne kilépett a temperált rendszerből és nekiállt archaikusan intonálni, akkor egy szót sem szólok. De ti azt állítottátok, hogy tisztán énekel. A maga rendszerében talán, de a zenekaréban már nem".

Szóval tényleg nem tudom, hogy most hogyan tovább. Mert egy zongoránál nagyon egyszerű a helyzet. Hangolás után hiába is verik bármekkora erővel a billentyűit, nem fognak elmászni rajta a hangközök. Az oboa sajna nem így működik. Ott bármelyik hangot csúnyán félre lehet fújni. A csőbe fúrt rengeteg lyuk és a rájuk épített extrém bonyolult billentyűzet ne tévesszen meg senkit! Az oboa nem olyan, mint a Triola fantázianévre hallgató, zongorához hasonlatos klaviatúrával ellátott, műanyag testű fúvóshangszer, amelyen konkrétan bárki, akár egy ötéves gyerek is tisztán tud játszani.

Egy új oboát mindig alaposan be kell fújni, és nemcsak azért, hogy megszokja az intenzív munkát és ne repedjen el már a  legelején, hanem, hogy helyére kerüljenek rajta a hangok. Ez az oboista felelőssége. Tökéletes oboa nincs, és talán soha nem is lesz. Az egyvonalas G hangot pl. következetesen lefelé kellene intonálni, mert pont ott van a furata, ahol a hagszer felső és középső része illeszkedik. Hangsúlyozom, kellene, mert csak kevesen csinálják. Vagy ott van a hármas F hang, amelyet egy speciális villa fogással képzünk. Ez meg rendre tompa és befulladt. Kerülendő. És kerülik? Frászt! Olyan is tartott hangozik rajta a Marcello oboaverseny második tételében, aki még a Fernand Gillet-Hugo Fox versenyt is megnyerte!

Bevallom, számomra teljesen új információ ez a terceknél alkalmazandó fel- és leintonálás. Nekem totál kimaradt az életemből (sovány vígasz, hogy nagyjából mindenkinél), pedig számát sem tudom, hogy hány tanárral volt dolgom a zenei pályafutásom során. Így utólag belegondolva már az is csodaszámba ment, hogy 16 éves koromtól hangológép segítségével fújtam be. Ez az évek folyamán kialakított bennem egy olyan tisztaság iránti elköteleződést és igényességet, hogy majd 30 elteltével is egyből elkapcsolok, ha valaki nem a helyére intonálja a hangokat. De mint most kiderült, bőven lehett volna még hova fejlődnöm tisztaság terén, és jobban teszem, ha a jövőben inkább befogom a szám és hallgatok, mert ki tudja, hogy mit nem sajátítottam még el az évek során. Sz@r ügy. Ja. Igyekszem jópofát vágni ehhez a már soha helyre nem hozható hiányosságomhoz. Viszont cseppet sem érzem magamat hibásnak, sokkal inkább áldozatnak. Kb annyira, mint az a végzős akadémista lány, akinek a diplomakoncertje előtt pár héttel kellett megtudnia, hogy egy hangot sem fúj helyére a hangszerén. Eltelt tőle úgy kb 15 év, hogy senki nem tartotta megemlíteni vagy számon kérni rajta ezt az "apróságot ". Sem a zenei általánosban, sem a szakiban, sem a ZAK-on. Mit lehet ilyenkor mondani? Mivel lehet ilyenkor bárkit is vígasztalni? Mit ér egy ilyen diploma? De most komolyan! Hogy fog tudni az ilyen zenész elhelyezkedni egy zenekarban és megállni a helyét? Mit fog tanítani az iskolában, ha tanár lesz belőle?

El kéne már engednem ezt az egész komolyzenét és mindent, ami hozzá tapad. Az oboázás ügyét is. 25 éve teljesen mást csinálok és még sikeres is vagyok benne. De amikor körülnézek és hallom, hogy még mindig ott toporog a hazai zenei élet és képzés, mint 40 évvel ezelőtt, akkor mindig úgy érzem, tenni kellen valamit. Én ennyit tudok hozzátenni a szent ügyhöz. Idecitálok pár jó zenét, előadást, oszt csá. A többi hadd ne legyen már az én dolgom! Ha a szakmának nem fontos, akkor pont nekem legyen az? Nekem, aki nem is ebből élek? 

Az oboista társadalommal nem tartom a kapcsolatot. A Facebook csoportjuknak sem vagyok már a tagja. Hamar leíratkoztam róla. Zavarta a modikat, hogy nagyon aktív vagyok, hogy sok oboás felvételt teszek ki, és olyanokat kérdezgetek, hogy pl ki napjainkban az a magyar oboista, akinek a fényképe ott díszeleg a feltörekvő új nemzedék éjjeliszekrényén. Ki az a példakép, akire felnéznek, akinek a nyomába szeretnének lépni. Ezen igazán kár volt felkapniuk a vizet. Tényleg, ki napjaink legjobb, még aktív állományú, Magyarországon élő oboistája? Mert csak azt tudom, hogy ki nem az. Remélem lesz majd, aki a mostani gyerekeket megtanítja majd az egészséges hangképzésre és helyes intonációra. Én annyit tudok nekik innen a monitor mellől üzenni, hogy próbáljanak meg fújás közben végig lazák maradni, ne feszítsék meg az izmaikat, ne emeljék fel a francba a hangszert, az alsó ajkaikra támasszák a nádat és ne harapdálják! Úgy fogják meg, akár a buszon kapaszkodót. Határozottan, de ne görcsösen. Akkor majd nem szökik el a levegő az ajkaik közül. Tanuljanak meg minél hamarabb nádat faragni, és fújjanak bele abba a hangszerbe, máskülönben esélyük sincs a tisztaságra! És hallgassanak sok zenét! Legalább lesz egy kis kitekintésük a hátáron kívüli műhelyek munkájára.
Modern zene 2023. 11. 05. 22:49
Off.

Pár napja késő délután betértem egykori főiskolámba ( ma zeneművészeti egyetem ), és meglepve tapasztaltam, hogy milyen csend van az épületben. A termek többségében sötét volt, a kulcsok ott lógtak tömött sorokban a portán, a hallban és az emeleti folyosókon senki nem volt. Mintha ciánoztak volna. Lehet itt a dolgot az őszi szünetre fogni, hogy mindenki hazautazott és ezért nincsenek ott, de ez akkor is furcsa. Helybéliek már nem is járnak ide? Netán kiment a divatból a gyakorlás? Elfogytak a hallgatók? Vagy vannak még, csak farkasvakságtól szenvednek és szürkület után már nem is találnának haza?

Hallottam, hogy egyre kevesebben választják a zenész hivatást, a tanszakok szép lassan kiürülnek... Na de ennyire? Úgy tűnik. De nem is ettől a gondolattól borzadtam el igazán, hanem egy trombitaórától, amelynek a hangjai kiszűrődtek a folyosóra. Egy zenei általános iskolás fújta valamelyik magyar szerző rondínó c. darabját, iszonyat pudvás hangon és rettentően hamisan. Ja, van olyan, hogy egy tanár több helyen is tanít, és oda rendeli a növendéket, ahol neki éppen kényelmesebb vagy praktikusabb. Jelen esetben az egyetemre. Az ember azt gondolná, hogy ezek a 11-12 éves gyerekek meghatódnak egy ilyen nagy múltú intézmény falaitól, hogy remegő lábbal lépnek be ezekbe a sokat látott és hallott tantermekbe, és összekapják magukat a hely szellemének hatására. Álmodik a nyomor!

Szóval fújta a nebuló rendületlenül az üres, buta hangjait, a tanár meg hangosan instruálta. Kár, hogy egy ilyen órának semmi értelme nincs. Mert vagy fújjassa be rendesen azt a gyereket és utána hangról-hangra tisztítsa ki a játékát, vagy kergesse haza gyakorolni. Akarom mondani, jelentsen a tanár beteget, mert a diákot óráról kiküldeni nem lehet. :) Oké, tisztában vagyok a zenei általános iskolák működésével, én is adtam anno órákat, tudom, hogy a gyakorló gyerek olyan ritka, akár a fehér holló, a kritikát meg végképp nem bírják, na de akkor is! Aki ennyire botfülű, akit ennyire nem érdekel a hangszer, az minek jár el órákra? Gyanítom, nem vagyok egyedül ezzel a kérdéssel.

Nem hiszek abban, hogy a hibák beleférnek a zenei órákba. Hogy "jól van az úgy kisfiam vagy kislányom, nagyon szépen játszottál, igaz, hogy minden hangot melléfújtál, amit még megfejeltél egy vállalhatatlanul ocsmány és ordenáré hanggal is, de jó úton haladsz, lehetsz akár a bostoniak szóló trombitása is"! Szerintem akkor jár el helyesen a tanár, ha rámutat a problémákra és nem enged belőlük. Mert mindig azt kell gyakorolni, ami nem megy, és soha nem azt, ami megy. De ehhez először is meg kellene mutatni a tanárnak, hogy milyen is egy igazi befújás. Hogy mit jelent az intenzív hangszeres játék. Hogy nem csak úgy fújkálunk bele a vakvilágba, hanem minden hangon ott vagyunk, mert minden hang fontos. És ha mindegyiket mellé fújja a növendék, akkor mindegyiknél oda kell szólni, hogy ez is hamis, az is hamis, amaz is hamis, mindegyik hamis. És akkor nem lesz majd olyan, hogy valaki úgy szerez akadémiai végzettséget, hogy nincsenek helyén a hangjai.

Attól, hogy valaki kicsi és még nem készül profinak, támaszthatók vele szemben követelmények. Amikor anno a gyakorlati óráimat teljesítettem, az egyik lány rendesen befeszült miattam és kérte a mentoromtól, hogy a továbbiakban már ne tanítsam őt. Nem volt tehetségtelen, az órákra rendszeresen készült, gyakorolt, viszont nem bírta, ha megállítottam és rámutattam a hibáira. Nem volt szokva hozzá. Neki addig arról szólt a hangszeres óra, hogy elfújta az anyagot, és ezért menetrendszerűen megdícsérték. Olyan voltam számára, mintha a holdról jöttem volna. A végén odáig jutottunk, hogy már rám sem nézett, kérdéseimre nem válaszolt, csak bámulta meredten a kottatartót. Patt helyzet. Két évre rá összefutottam vele az utcán. Én akkor már nem zenéltem, siettem a munkahelyemre. Illedelmesen köszöntem neki ( egy lányról volt szó, ekkor már gimnáziumba járt ), meg voltam róla győződve, hogy meg sem ismert, és láss csodát, visszafordult utánam, sőt, a nyomomba eredt és beszélgetésbe elegyedett velem a villamosmegállóban. Velem, akire korábban úgy nézett, akár a véres ingre! Nagyon szürrealisztikus pillanat volt ez. És kedves volt, és bájos, és őszintén érdeklődő, rendesen meghatott, és akkor rájöttem, hogy mindez azért van, mert bár anno nem tudtam azonosulni az életkorával, de megértette, hogy mégiscsak egyenrangú félként kezeltem és mindvégig őszinte voltam hozzá. Szóval az kevés, ha folyton csak dícsérjük a növendékeinket, ahogyan fukarkodni sem szabad a jó szóval. Az alapvető hibákba igenis bele kell állni, és le kell őket küzdeni! Nem könnyű egy órán a helyes egyensúlyt megtalálni, az elaprózódás veszélye ilyenkor ugyanúgy fennáll, akár a túlzóan nagyvonalú engedékenységé. De, hogy úgy teljen el egy óra, hogy a növendék közben végig válallhatatlanul hamisan és zeneietlenül játsszon, az nonszensz! Annál már a tartott hangozás is jobb.



On. 
 
Modern zene 2023. 11. 02. 10:10
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XVIII.


John Mack

Modern zene 2023. 11. 01. 00:43
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XVII.


Matthias Arter


 
Modern zene 2023. 10. 30. 20:43
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XVI.


Elaine Douvas

Modern zene 2023. 10. 30. 20:22
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XV.


Albrecht Mayer

Modern zene 2023. 10. 30. 20:17
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XIV.


John Ferrillo

Csajkovszkij 4. szimfónia 2. tétel
 
Modern zene 2023. 10. 29. 19:12
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XIII.



Modern zene 2023. 10. 29. 19:09
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XII.


Simon Dent

Modern zene 2023. 10. 26. 16:51
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik XI.


Helen Jahren

Modern zene 2023. 10. 26. 11:35
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik X.


Piet Van Bockstal

Modern zene 2023. 10. 26. 11:18
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik IX.


Heinz Holliger

Modern zene 2023. 10. 26. 11:04
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik VIII.


Maurice Bourgue

Modern zene 2023. 10. 25. 21:45
Ikonikus oboisták és hangszerhangjaik VII.


Burkhard Glaetzner